Referenciák

Orvosaink véleménye a programátállás után.

Kattintson a kívánt megyére a szűrési feltételek beállításához.

Referenciák száma: 3

Magyarország megyéi Budapest Győr-Moson-Sopron Vas Zala Somogy Baranya Tolna Veszprém Komárom-Esztergom Fejér Bács-Kiskun Csongrád Békés Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nográd Jász-Nagykun-Szolnok Pest

Dr. Kerényi Attila
Nyírtelek
06 (42) 210 019
Dr. Kerényi Attila
Nyírtelek
06 (42) 210 019

A Várótermi Információs Rendszert (VIR) 2011 tavasza óta használom Szabolcsban egy kisvárosban, egy 2200 fős felnőtt háziorvosi praxisban.
Csodát tett! Varázsütésre nyugalom és csend lett úrrá az addig nyüzsgő, vitatkozó, ajtó előtti tumultuózus jeleneteket produkáló betegváróban. Nincs kopogás az ajtón – kivéve természetesen a ritka, azonnali ellátásra szoruló eseteket. Így mind a nővér, mind az orvos lényegesen nyugodtabb körülmények között végzi a munkáját. A betegek azonnal elfogadták és az idősebbek is gond nélkül használják a kezdeti segítség után. Ehhez néhány kifüggesztett betegorientáló felirat nyújt segítséget. (Főként az új betegek, illetve egyéb praxishoz tartozó betegek számára.)
A VIR gond nélkül kezeli az előjegyzett pácienseket is. Nálam a rendszer a háziorvosi programba integrálva működik (MedMaxPro). Látom a várakozó betegek név szerinti listáját, az előttem álló feladatot. Így lehetőség van még a beteg belépése előtt „minden tekintetben” felkészülni.
A program stabilan fut. A váróban kihelyezett monitor nemcsak a bejelentkezésre illetve a betegek behívására szolgál, hanem reklámok, közérdekű információk, egészségnevelő anyagok is megjelentethetők rajta.
Néhány adat a működésről: A napi forgalom 5%-a (átlagban 4 fő) használja a váróba kihelyezett „ambuláns kártyát”. (Azaz vagy otthon hagyta a beteg a saját kártyáját, vagy másik körzet betege, vagy még nem készült el az új beteg kártyája.) Évente a praxis beteginek 1%-a részére kell új kártyát gyártani. (Elhagyja, megrongálódik, kimossa…) A kártyák legyártása az induláskor jelent komolyabb munkát és anyagi terhet. (Ezt érdemes rábízni egy cégre.) Ezt követően az új bejelentkezők részére, illetve a pótlás miatt készítendő kártyák szinte elhanyagolható költséget jelentenek. Ezt akár maga a háziorvos is minimális idő ráfordítással el tudja készíteni.
Az elmúlt közel 3 év során nem lazult a kártya használat “fegyelme”! Nem csak a rendelő személyzete elégedett a VIR-rel, hanem a betegek is aktíve dicsérik. Nyugalom a váróban, nyugalom a vizsgálóban! Az utóbbi évek legjobb ötlete volt, hogy bevezettem a rendelőmben a Várótermi Információs Rendszert!

Dr. Kerényi Attila, Nyírtelek

Dr. Kovács Ildikó
Budapest XI. kerület - Fehérvári úti rendelő
06 (1) 279 2144​
Dr. Kovács Ildikó
Budapest XI. kerület - Fehérvári úti rendelő
06 (1) 279 2144​

Köszönetemet szeretném kifejezni, hogy a rendelőmben használhatom az Önök által fejlesztett betegbehívó rendszert. Munkám gördülékennyé tételét nagyban megkönnyíti. Sokszor előfordult, hogy a váróban a betegek vitatkoztak, ki ki után jött. Nem hozott könnyebbséget a betegsorszám használata sem. Ez az elektronikus behívó rendszer a fentieket kiküszöböli, áttekinthetőbbé teszi számunkra , ki jött nővérhez, ki vár orvosi vizsgálatra és ami a legfontosabb, egy-egy telefonon jelzett lázas vagy rosszul lévő beteg megjöttét azonnal jelzi, így rögtön be tudjuk hívni a megfelelő ellátásra.
A fentiekre figyelemmel mindenkinek csak ajánlani tudom!

Dr. Hasitz Ágnes
Szentendre
06 (26) 311 997
Dr. Hasitz Ágnes
Szentendre
06 (26) 311 997

Nagy örömömre szolgált a DeriCom Kft. új fejlesztése, amely a háziorvosi szoftverhez illesztett beteghívó rendszer. Amikor először beszéltek róla, kicsit szkeptikus voltam, de pillanatok alatt meggyőztek nagyszerűségéről.

A rendszer lényege, hogy a pácienseinknek van egy azonosító száma a praxisban, ez pedig a praxisban levő sorszáma. Ez a beteg azonosítója. Elkészítettünk (nyomtatással, laminálással) minden beteg számára egy vonalkóddal ellátott kártyát, amelyen középen az Ő praxis sorszáma, mint hívószám szerepel. A kártya két végén pedig egy-egy vonalkód NŐVÉR, ill. ORVOS megjelöléssel. Ezen túl még szerepel a rendelő címe, telefonszáma és a rendelési idő, mert úgysem tudják soha megjegyezni a betegek. Szóval, mindenkinek van egy ilyen kártyája. Amikor megérkezik a rendelőbe a páciens, a vonalkódos kártya azon végét, amit használni szeretne (Orvos vagy Nővér) elhúzza az ajtó mellett elhelyezett vonalkód olvasó előtt. Ekkor hangjelzés kíséretében a falon elhelyezett monitoron láthatja, hogy az orvoshoz, ill. a nővérhez hányan várakoznak már az Ő jelentkezését is figyelembe véve. Helyet foglal és figyeli a képernyőt. Amikor Őrá kerül a sor, akkor szintén hangjelzés kíséretében a monitoron megjelenik a páciens hívószáma és az, hogy kihez megy be.

Mindeközben a monitor szabad felületén a betegek számára hasznos információkat szolgáló tájékoztató, oktató, reklám anyagok mehetnek. Itt informálhatjuk betegeinket az esetleges praxis működésbeli változásokról (szabadság, helyettesítés rendje, megérkezett az influenza oltás, stb.)

A munka során, a rendelőben minden nagyon egyszerű. Amikor ellátom az előző pácienst és bezárom a kartonját, megjelenik a képernyőn a várakozók listája, amelyet beállíthatok aszerint, hogy kihez várakozókat szeretnék látni (orvos, nővér, orvos+nővér). Mind a nővér, mind az orvos, és az orvosirnok gépéről is behívhatjuk a következő beteget. A sorban legfelső beteget, a behívás gombra kattintva hangjelzés kíséretében behívja a program. Innen közvetlenül el is indul a jogviszony ellenőrzés és a kórlap megnyitása. Reményeink szerint jelentősen igazságosabbá teszi a rendelőbe való bejutási rendszert, kevesebb lesz a veszekedés és nem utolsó sorban gyorsabb az ellátás. A program figyeli az előjegyzett betegeket is. Amikor az előjegyzett páciens megérkezik és kártyájával bejelentkezik, a várakozók listájában kiemelten szerepel, figyelmeztetve arra, hogy Ő előjegyzett páciens.

Eddigi tapasztalataink nagyon jók. A betegek kifejezetten örülnek neki. Ők is úgy remélik, hogy ez sokkal kulturáltabbá teszi a várótermi helyzetet. Az asszisztencia számára sem okozott gondot a beindítás, nagyon felhasználóbarát a rendszer.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom.